Sose bánts senkit, mert azzal a hatalmába kerülhetsz.

Elmondom, hogy értem ezt. Nem úgy tanácsolom ezt neked, mint aki képes rá, hogy ne bántson meg senkit. Ellenkezőleg. De ma már, amennyire csak tudom, fékezem magam. És nemcsak azért, mivel beláttam, hogy ha bántásra sértéssel felelek, csak a gyöngeségemet bizonyítom -félelmemet, hogy talán nem tudom a választ az életnek egy hozzám intézett kérdésére, amitől pánikba esve, a problémát a másik felől érkező támadásnak és sérelemnek érzékelem, és a bennem keltett indulatot hajítom vissza, válaszul-, hanem azért is óvakodom attól, hogy megsértsek bárkit, mivel beláttam, hogy akire haragszom, annak ezáltal hosszú időre hatalmába kerülök.

Akkor is, ha ezt ő nem tudja...

A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek éppúgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőieséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja.

Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul, éppígy csonka a nő-lélek és férfi-lélek. A nő nem ismeri a világosságot, a féfi nem ismeri a meleget. A nőből hiényzik az igazi teremtő-erő, a férfiból az éltető-erő. A nő, ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belőle igazán, ami benne mozgalmas, eleven-pezsgésű, esemény-szerű, a teremtés templomát úgy tekinti, mint egy uzsonázzó-helyet, pletyka-sarkot. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiba és meleg meghittségébe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik, az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre. A nő oldottan lebeg az élet mozgó, forró áramában és csak arra figyel, ami szerves összefüggés, tenyészet, enyészet. A férfi zártan, határoltan evez a mindenségben és érdeklődése tárgyait szigetekként szemléli.

Melyik ér többet: a nő, vagy a férfi? Mindegy. Bármelyik elérheti a legvégsőt: a teljességet. De mindegyik más módon: a férfi a saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé, a nő, mint egy puha melegség, száll a végső, puha, meleg fészekbe.

A család

A paraszti kultúra hagyományos keretei kijelölték az egyén helyét és szerepét adott kis közösség, a falu társadalmában. Ezt az életkeretet elsősorban a munka és a vallás szabályozták. A munka, az évszakok változásait kényszerűen figyelembe vevő földművelés, a többé kevésbé önellátó gazdálkodás családi keretek között szerveződött évszázadokon keresztül. A család ugyancsak évszázadokon keresztül több generáció - legalább három - olyan együttélésének a formája volt, amely mint munkaszervezet is működött és feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a megélhetés biztosított legyen. A falu társadalma lényegében a közösséget hálószerűen átfogó nemzetség méretű család együttese volt.

Szerelmi élet és lehetséges következményei a házasság előtt

"Nem volt akkor szerelem, majd összeszoknak, oszt jó van"-ez volt az általános vélemény a fiatalok érzelmeivel kapcsolatban. A férfiak szerelmi tapasztalatszerzésének ideje és helye is elég korlátozott volt, jobbára a katonaságra korlátozódott, amelynek idején a városban nyílt lehetőség néhány alkalmi szexuális együttlétre. Az udvarlás néha csupán néhány hétre korlátozódott-néhol még annyira sem-máskor akár 2-3 évre is elhúzódott. Ám ez utóbbi esetben is csupán csókolódzásra, simogatásokra kerülhetett sor és nem a szó igazi értelmében vett szexuális kapcsolatra. A "szeretőt tart", "szeretője van" stb. kifejezések csupán a tartós udvarlási kapcsolatra utalt.
Amennyiben a nem házas fiatalok között szexuális kapcsolatra került sor, s annak híre ment, a megítélés aszerint változott, hogy gyermekáldással végződött-e vagy sem. A lányt mindig hibásnak tartották, a férfiakat sokkal kevésbé, noha egy megszületett gyermek a további házassági esélyét mind a férfinak, mind a nőnek rontotta. A megesett lány, házasságon kívül született gyermek is helyet talált a falu társadalmában. Ha a helyzet házassággal végződött, helyreállt a rend, s maguk az érintettek is tréfálkozhattak a korábbi eseményeken. A házasság előtt született gyermek meg is jegyezhette például, hogy ő volt a vőfély az anyja lakodalmán.

A gyermek születése: termékenység-meddőség

Már a párválasztást követő lakodalomban találni számos olyan, az analógiás mágián alapuló mozzanatot, amely a gyermekáldás biztosítására vonatkozik.

Miller A bűnbeesés után című drámájában Holga így szól Quentinhez:
„–... hosszú ideig minden éjjel ugyanazt, álmodtam... hogy gyerekem lett; és
még álmomban is láttam, hogy a gyerek az életem; és hogy hülye. És sírtam, és
százszor is elszaladtam, de valahányszor visszajöttem, mindig ugyanolyan rémes
arca volt. Végül azt gondoltam, ha meg tudnám csókolni, mert hát valami mégis
van benne, ami az enyém, akkor talán megnyugodnék. És ráhajoltam arra a torz
arcra, és förtelmes volt... de azért is megcsókoltam.
– Még mostanában is kísért?
– Néha igen. De most valahogy már megvan az az érdeme, hogy... az enyém.
Azt hiszem, hogy végül az embernek muszáj az életét a karjába vennie...”
Csak akkor meríthetünk bátorságot ahhoz, hogy őszintén szembenézzünk
önmagunkkal, ha el tudjuk fogadni magunkat, összes fájó, kedvezőtlen,
nemegyszer undorító tulajdonságunkkal együtt. Ám ezen belül – és csak ezen az
elfogadáson belül – megkísérelhetjük, hogy – pánik és hisztéria nélkül –
változtatni próbáljunk magunkon. Önmagunk vállalása híján még a
szembenézésig sem juthatunk el, inkább becsapjuk magunkat. És az ember olyan
könnyen hazudik önmagának, nem kell félnie a leleplezéstől.

Az anyák a terhességet boldog regresszióban élik meg, életükben talán először tapasztalják meg a teljes szimbiózist, s az összeolvadásnak azt a számukra mindenképp új jellemzőjét, hogy a kapcsolat a másik fél, jelen esetben a gyermek számára is boldogító, kielégítő és minél hosszabb időn át fenntartandó.

A terhesség, a szülés lefolyását, sőt akár az alkalmazott beavatkozásokat is messzemenőkig befolyásolja a számtalan faktor, az anya saját születése és gyermekkora, szüleivel való viszonya, a szociális körülmények, a férjjel való kapcsolat, egyéb személyek jelenléte-jelen nem léte a környezetben, a gyermekvárás lezajlása. Ezek a tényezők nemcsak az anyára és anyán keresztül a gyermekre, a terhesség és a szülés lefolyására hatnak, de befolyásolják az orvossal való kapcsolatot, az orvos attitűdjeit, sőt akár ezen keresztül az orvos aktuális döntését is a terhesség és a szülés lefolytatása szempontjából is.

A várakozás sok aggodalommal terhelődik. Az egészséges önvédelem mellett gyakori a túlaggódás, túlféltés, ami sokszor görcsös félelembe rögzül. A környezet a feloldás helyett inkább fokozza a félelmet, s a szorongást a rémmesék konkretizálják, ráépülnek az egyébként is érthetetlen jelenségekre, növelik a fogékonyságot a rémületre és növeli a felesleges aggodalmat is.

Állandóan felmerül a kérdés a kismamában: mi történik bennem? Mi történik velem?