Az indulatot persze nem szabad lenyelni. Lehetőleg azonnal ordítani kell. Bele egy párnába. De teli torokból! Mikor megbántanak, ha van annyi időm s lélekjelenlétem, hogy hazáig kibírjam, ott üvöltök hosszan, akár a pusztai farkas vagy a hegyi medve, díszpárnák közé temetve a fejem. Addig ütöm a matracot, amíg nem érzem, hogy az utolsó cseppig elpárolgott belőlem az a rossza, amit kiváltott bennem a támadás. Ha erre nincs lehetőségem, kifutok a szabadba, és csak arra vigyázok, ne legyen húszméteres körzetben körülöttem senki, hogy meg ne ijedjen, mikor a néptelen utcán tagolatlan, üvöltő hangokat adok ki. Ez ártalmatlanabb botrány, mint a gyomorfekély.