Egy kisfiúnak egy almát adott a szomszéd. De amikor a kisfiú azt nem köszönte meg, anyja megkérdezte tőle: "Fiam, mit szoktak ilyenkor mondani?" Amire a gyerek ezt válaszolta: "Tessék meghámozni nekem!"

Az Istent félő embernek minden egyes nap alkalom a hálaadásra, mert tudatában van annak, hogy Isten segítsége és kegyelme nélkül nem érné el a holnapot. A hálaadás azonban nemcsak az áldások elvevésének a megköszönése, hanem isteni parancs teljesítése is. Azért aki azt elmúlasztja, Isten ellen is vétkezik.

Vannak, akik amiatt siránkoznak, hogy luxus dolgokra nem költhetnek annyit, amennyit szeretnének-miközben millióknak a mindennapi kenyérből sem jut. Aki nem elégszik meg azzal, ha megvan a mindennapi kenyere, otthhona, ruházata, boldogtalan marad a bőség ellenére is. Valóban csak azok lehetnek boldogok, akiknek a szívében a hála él. Az Úr Jézus azért jött, hogy bővölködő életet adjon a benne bízóknak. De Ő nemcsak a mulandó dolgokkal akarja életünket gazdagítani, hanem romolhatatlan mennyei örökséggel is.

A gazdagság sok embert elbizakodottá tesz. Azonban egy gazdag hölgy mégis arról panaszkodott orvosának, hogy végtelenül nyugtalanítja az, hogy ami boldoggá tehetné, nem tudja megvásárolni. Amire az orvos ezt válaszolta: "Ez a kényelmes életnek és a hálátlan szívnek a tünete".

Az őszinte hálaadás azt jelenti, hogy értékeljük azt, amiért hálát adunk. Már régen megtapasztalta a zsoltáríró: "Aki hálával áldozik az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását."/Zsoltárok 50:23/.

Tudod-e, melyik a legkisebb madár a világon?
A kolibri. És ha valaki már látott kolibrit, azt hiszem egyetért velem abban, hogy olyan, mint egy repülő drágakő! A csillogó vörös és zöld tollai éppen úgy ragyognak és szikráznak, mint az ékszerekben a drágakövek.
Ráadásul ezek a madárkák nem is sokkal nagyobbak a drágaköveknél: mindössze 5-7 centiméter hosszúak a csőrük hegyétől a farkuk végéig.
De annak ellenére, hogy ilyen aprócskák, Isten hihetetlen erős motort épített a kicsi testükbe! Például, a kolibrik képesek mintegy 1000 kilómétert utazni minden ősszel, az óceán fölött repülve, hogy melegebb éghajlatra költözzenek télre.
Azután tavasszal megismétlik a hosszú utazást hazafelé. Oda-vissza végig víz fölött repülnek, ami azt jelenti, hogy egyetlen egyszer sem állhatnak meg pihenni az ezer kilóméter alatt!

A kolibri az ereje mellett a félelmet sem ismeri!

Egy történet szerint valaki elment egy bölcshöz és kért tőle két mondatot.
Az egyiket azért, hogy emlékezzen rá, amikor nehezen megy sora.
A másikat azért, hogy emlékezzen rá, amikor sikeresen mennek a dolgai.
De csak egyetlen szót kapott a bölcstől: Elmúlik.
Az élet során sokszor meg kell küzdeni azzal, hogy a jó idők véget érhetnek, de ha van erőnk kitartani, többnyire a rosszak is.

Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta küldeni, de végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére.


Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba.
Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét.

Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta: "Drága testvérem!

Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?" Erre mindketten nagyon elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek.
Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak neki valami munkát.
Erre a Mester így felelt: - Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem! MI NEM TUDUNK A PORBA ÍRNI

Egy mosoly semmibe sem kerül, de igen sokat ér.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják , anélkül, hogy szegényebbé tenné azokat, akik adják.
Csak egy pillanat műve, ám az emléke néha az örökkévalóságig tart. Senki sem olyan gazdag, hogy tudjon nélküle élni, és senki sem olyan szegény, hogy ne válhatna tőle gazdaggá. S mégis, a mosolyt nem lehet megvásárolni, kölcsönadni vagy ellopni, mivel a mosoly olyasvalami, ami mindaddig értéktelen, amíg oda nem adják. Van, aki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon. Az ilyen embereket ajándékozd meg egy mosollyal, hiszen éppen annak van rá a legnagyobb szöksége, akinek már nincs több belőle.
René Remacle